Kinyírta a Duna TV Koncz Gáborék nagyon szép keresztény művét

Média

A Földindulás című Kodolányi János darab volt az első, amivel az Új Színházat átvevő, a szélsőjobbon ünnepelt Dörner György megmutatta, milyen is lesz az ő színháza. Tavaly az MTVA és a Crossborder Film tévéfilmet készített belőle, a színház színészeivel, Pozsgai Zsolt rendezésében. Be is mutatták a Magyer Filmhéten tavaly októberben, és már akkor beharangozták, hogy a közmédia is műsorra tűzi.

Most jött el a pillanat. Pontosabban majd pénteken, a Dunán, hajnali 1:35-kor lesz látható. a

A stáb kiakadt, Koncz Gábor színész a Blikknek azt mondta, hogy

"Ha az ellenség csinálná, megérteném, hogy olyankorra teszik, amikor az emberek be vannak rúgva, vagy alszanak".

Szerinte ezért a filmért nem kell szégyenkezni, egy remekmű lett megfilmesítve.

"Kodolányinak ez egy nagyon szép keresztény műve. Talán ez az oka?"

- sugallt valamit Koncz, amit nehezen tuduk értelmezni. Ami viszont tényleg érdekes lenne, hogy mennyit költött a MTVA a filmre. Koncz szerint érthetetlenül keveset, a hajnali időpontot látva az is sok. Megkérdeztük azt is, hogy milyen nézettségi elvárások vannak a filmmel szemben. Jelentkezünk a válasszal.