Majdnem ingyen kellett dolgozniuk az álláshalmozó fideszes politikusoknak, de szerencsére tíz napon belül módosították a vonatkozó jogszabályt

POLITIKA

Bár korábban az ilyesmivel szembeni fellépésről volt szó, a Blikk cikke szerint most 19 kormánypárti politikust nevezett ki megyei fejlesztési biztosnak a Lázár János vezette Miniszterelnökség. Korábban többek a kinevezettek közül megyei közgyűlési elnökök vagy megyei jogú városok polgármesterei, alpolgármesterei voltak a parlamenti munkájuk mellett, ami az új ciklus törvényei szerint már összeférhetetlenségnek számítana. De most szerencsére kaptak egy hasonló feladatot: fejlesztési projekteket kell koordinálniuk.

Különös csavar a történetben, hogy eredetileg díjazás nélkül tették volna a dolgukat, de kinevezésük után tíz nappal már módosították is a vonatkozó jogszabályt, ezért most már akár havi 748 ezer forintos helyettes államtitkári illetmény is járhat nekik.

Fotó: Ágh Péter / Facebook

A fő nyertesei az új rendszernek három fideszes képviselő, Ágh Péter, Manninger Jenő és Nyitrai Zsolt, akik ezentúl fizetésüket másodállásban további 224 ezer forinttal egészíthetik ki, közel egymillió hazavíve így.

De azok is sokat nyernek, akik kiestek tavaly a parlamentből. Lipők Sándor tavaly nem lett képviselő, ezért mostantól a maximumot, havi 748 ezer forintot kap majd. A tizenkilenc politikus közül tizenketten kapnak ezentúl több pénzt.