Felejtsd el az évszázad mérkőzésének hazudott Mayweather–Pacquiaót, és lazán nevesd ki Busta Zsolti és ellenfelei vircsaftját, ugyanis most valóban történelmi bunyó van kialakulóban, és ha a résztvevők, az időjárás meg a Jóisten is úgy akarja, Székelyudvarhely csodát fog látni.
Szőke László évek óta foglalkozik a székelyudvarhelyi alvilággal, miután egy átlagos blogbejegyzése után nagyon megfenyegették, mert ekkor nyilvánvalóvá vált neki, hogy „egyesekkel nagyon elszaladt a szekér”. Azóta sokan be is rágtak rá, több fenyegetést kapott, és tavaly meg is támadták: a nyílt utcán fejelte le egy elítélt bűnöző, mondván, a bejegyzései miatt ítélték el, amire válaszul Szőke gumilövedékes pisztollyal átlőtte a fülét.
Az egyik emlegetett ellensége, Cinciri Béla – aki a Facebookján azt állítja, hogy az állami vezetők védelmét biztosító kormányőrségnél dolgozik – az utóbbi időkben videón-fotókön üzengetett neki a Facebookon, ez alapján még otthon is kereste, mint írta: „Engedj mar be szoke laci itvagyok ilik kinyitni mikor csongetek mivan feleseged nevet mered kiteni meg rendorseg mellet is te faszopo kurva”
A héten pedig Cinciri Béla nyilvános verekedésre hívta ki Szőke Lászlót. Cinciri azt szeretné, hogy az erdélyi sajtóban az évszázad bunyójaként emlegetett verekedés július 15-én lenne Kálmán Zsolti edzőtermében, és a kihívó azzal viccelődött, hogy fejvédő nélkül, kezeit, lábait lekötve, a szemét bekötve csak a farkával fogja szétütni Szőkét. (Update 18:27: Cinciri Béla a videót és az egész Facebook-oldalát időközben – legalábbis a nyilvánosságnak – elérhetetlenné tette.)
Julius15 az igazsag napja lesz
Posted by Béla Béla on Tuesday, June 23, 2015
Szőke a Facebookon közölte, hogy vállalja a bokszmeccset, de csak július 20-25. között, és mindketten fejvédőben lennének. A Transindexnek azt mondta: „Tekintve, hogy Cinciri Béla olyan, amilyen, kissé beszűkült intelligenciájú zsigeri ösztönlény, a fizikai kontaktus elkerülhetetlen, mert nem vagyok hajlandó Udvarhelyt elkerülni. Ha már mindenképp meg kell történnie, akkor legalább legyen ráhatásom a körülményekre, és legyen orvos a helyszínen. Mikor történik ez meg egy utcai verekedésnél?” Szőke azt szeretné, hogy a két sör árának megfelelő belépő 90 százaléka jótékonysági célra menne.
A blogger a Cinknek bevallotta, hogy sohasem verekedett, mindig csak verték:
„Először 1992 körül, amikor megírtam, hogy egy udvarhelyi menő vállalkozó mellesleg bútorlopással foglalkozik (azóta nagyvállalkozó Udvarhelyen). Minő szégyen, egy láda sörért vertek meg. De éppen egy volt osztálytársam kapta a feladatot, így csak látszatrúgott, a megrendelő távolabbról nézte.”
Ha Szőke László valóban vállalja a kihívást, helyreállhat a tollforgatók becsülete, ami akkor szerzett csorbát, amikor Rózsa-Flores Eduardo az Élet és Irodalom hasábjain egy VII. kerületi dühöngőbe kihívta Kőbányai János írót duellumra (párbajozni) a De Sgardelli Ceasar magyar királyi honvéd alezredes által összeállított 1932-es párbajkódex szabályai szerint, de a kihívott fél nem vállalta a becsületes, férfias küzdelmet.
Ha ez csak egy médiahack, akkor nem rossz, ha viszont tényleg az évszázad bunyója, akkor kezdhetjük átnevezni az évezred bunyójának.