A rendőrség szerint Mészáros Lőrinc nem bűnöző, csak rossz a memóriája

bűnügy

A rendőrség elutasította a Mészáros Lőrinc elleni feljelentést, mert szerintük a felcsúti polgármester csak véletlenül hagyta ki az egyik cégét a vagyonnyilatkozatából.

Mészáros Lőrinc egyébként éppen arról a cégéről feledkezett meg, amiben a másik tulajdonos a január óta előzetesben ülő Kiss Szilárd, korábbi moszkvai agrárattasé.

A Magyar kft-t még 2012-ben alapították, a terv pedig az volt, hogy magyar szalonnával látják el az orosz piacot.
Mészáros Lőrinc egyébként arra is rosszul emlékezett, hogy kiszállt a vállalkozásból, mert közben kiderült, hogy a neve még szerepel a cégnyilvántartásban. Erre ő csak annyit mondott, hogy

Oroszországban sok minden megtörténhet.

A belügyminisztérium szerint teljes jogi bizonyossággal nem volt megállapítható a szándékosság, ezért inkább nem piszkálják az ügyet. (RTL)