Minden jel szerint lezárult a panonhalmi gyermekbántalmazási ügy:
Az ügyben a rendőrség a sajtóhírek után kezdett vizsgálódni. Elsőként a területileg illetékes Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság rendelt el feljelentés-kiegészítést, hogy aztán elfogultság miatt kizárja magát a nyomozásból, amit így már a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság utasíthatott el az elévülésre hivatkozva.
Pannonhalmán a bencés gimnázium egyik legnagyobb tiszteletben álló, a diákjai és a művészelit által is körberajongott tanár, M. atya élt vissza kivételezett helyzetével és a gondjaira bízott kollégisták bizalmával. Egykori diákjaiban nem is annyira a belső vizsgálatban "illetlen érintésként" jellemzet tapogatások, hanem a lelki terror hagyott mély nyomot. (Via HVG)