Obama az elnyomás szimbólumának nevezte a konföderációs zászlót

külföld

A múlt heti charlestoni mészárlásban megölt Clementa Pinckney állami szenátor temetésésén Obama arról beszélt, hogy az amerikaiak túl sokáig maradtak vakok azzal az káosszal szemben, amit a fegyveres erőszak okozott az Egyesült Államokban. Az elnök a konföderációs zászlót az elnyomás szimbólumának nevezte. Szerinte annak eltávolítása egyet jelentene a rabszolgaság és az emberi jogok megsértése okozta sérelmek elismerésével.

A kilenc halálos áldozattal járó mészárlásról azt mondta, hogy

ez egy olyan tett volt, amelyről elkövetője azt képzelte, hogy félelmet és vádaskodást, erőszakot és gyanakvást gerjeszt majd. Olyan tett, amelyről azt feltételezte, hogy elmélyíti a megosztottságot, amely nemzetünk eredendő bűnéhez vezethető vissza.”

A beszéd végén az elnök elénekelte az Amazing Grace című egyházi éneket:

A temetésen ott volt Michelle Obama, Joe Biden alelnök és Hillary Clinton is. (MTI/BBC)

(Címlapkép: AFP/MANDEL NGA)