Puszta kézzel tépett szét egy bankautomatát a kínai nő, mert azt hitte, hogy az elnyelte a kártyáját

külföld

A kínai Csilin tartomány fővárosában, Csangcsunban egy nő 10 percig üvöltözött egy bankautomatával. Beszámolók szerint először letépte a gép borítását, majd verni kezdte. Azt állította, hogy a gép elnyerte a bankkártyáját. Egy járókelő közben arról is meggyőzte, hogy célravezető lehet, ha üvölt a géppel, ezért a nő kiabált is.

Az automatát tulajdonló bank munkatársai azt mondják, mikor kiérkeztek e helyszínre, hogy összeszereljék az automatát, biztosan nem volt benne beragadt bankkártya. Az viszont meglepte őket, hogy nő puszta kézzel ekkora pusztítást végzett a gépen, hiszen addig nem hitték, hogy ezeknél az automatáknál lehetséges ilyesmi.

A dühöngőre a járókelők hívták ki a rendőröket, a kínai újságok szerint a járőrök egy pszichiátriai intézménybe szállították a nőt kivizsgálásra. A helyi média szerint ugyanez a nő már két hónapja is húzott hasonlót, akkor is nekitámadt egy automatának, mondván, hogy az elnyelte a kártyáját. Apró tárgyakat dugott be a gép kártyanyílásán, de akkor sem volt beragadt kártya a gépben. A kínai média szerint már a két hónappal ezelőtti eset után is pszichiátriára szállították. (DailyMail)