Büszkén vállalták másságukat az Új Magyar Gárda mozgalom tagjai

Tbg
Egyéb

Büszkén, szépen, talán kissé kihívóan felöltözve vonult végig Budapest utcáin az Új Magyar Gárda mozgalom, amely 2009-ben alakult meg, miután a bíróság feloszlatta elődjét, a Magyar Gárdát.

MTI Fotó: Illyés Tibor

A nemzeti radikális érzelmű, Magyarországon kisebbségben lévő csoport a Szabadság téri Hazatérés templomához vonult, ahol a másságukat nyíltan vállaló főgárdisták gondolatait hallgatták meg.

Murányi Levente az MTI tudósítása szerint elmondta, "amerikai pénzen szervezik a Magyarországra és Európába tartó menekültáradatot."

Hegedűs Loránt református lelkész egy háttérhatalomról beszélt, véleménye szerint ez a háttérhatalom teremtett káoszt, ami kiváltotta az Európára és Magyarországra zúduló menekültáradatot, és ezt a háttérhatalmat tette felelősé a Magyar Gárda betiltásáért is.

A rendezvényen nem volt jelen, de levelet küldött Vona Gábor Jobbik-elnök, aki biztosította a megjelenteket, hogy ő is más egy kicsit, és egyébként is, ennek a közösségnek:

„nemcsak a múltban voltam tagja, nemcsak a jelenben vállalom azt, hanem a jövőben is bajtársatok maradok”