Rengeteg illegális dinnyét talált a NAV

bűnügy

Több mint száz tonna igazolatlan eredetű görögdinnyét találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai egy fővárosi raktárban - közölte az adóhatóság szombaton az MTI-vel.

A tompai határátkelőnél ellenőriztek egy Görögországból érkezett gyümölcsszállítmányt, amelynek címzettje egy németországi, átvevője pedig egy magyarországi vállalkozás volt. Az ellenőrzéskor kiderült, hogy a magyar és a német cég ügyvezetője ugyanaz, valamint a magyar vállalkozásnak több millió forint adótartozása van.

Mindezek alapján az elektronikus közúti áruforgalom-ellenőrző rendszer (ekáer) adta lehetőségnek megfelelően a szállítmány már hatósági zárral indult tovább lerakási helyére, a budapesti nagybani piacra. Az ott tartott vizsgálatok során a cég két raktárhelyiségében több mint száz tonna görögdinnyét találtak. A gyümölcsök tulajdonjogát a magyar cég ügyvezetője nem tudta igazolni, ezért a NAV munkatársai lefoglalták a dinnyét.

Mivel a lefoglalt áru gyorsan romló volt, a végrehajtók a helyszínen elárverezték a görögdinnyét.