Közös sajtótájékoztatót tartott hétfő este a német kancellár és a francia elnök, akik maguk sem értenek egyet abban, mi legyen Görögország sorsa a nemmel történt népszavazás után. Mint mai összefoglaló cikkünkben is írtuk, alapvetően két út van:
A tájékoztató végére sem lettünk okosabbak. Francois Hollande arról beszélt, hogy tiszteletben fogják tartani a görögök szavazatát, és meghallották minden demokratikus párt üzenetét arról, hogy az euróövezetben kívánnak maradni. Hollande szerint nyitva áll az ajtó a tárgyalások előtt.
Ehhez viszont a francia elnök szerint Ciprasznak komoly, hiteles és konkrét javaslatokat kell tennie.
Angela Merkel alapvetően egyetért azzal, hogy még mindig nyitva az ajtó, viszont szerinte ehhez a görögöknek még a héten ajánlatot kéne tenniük az asztalra. Mert jelenleg nincs alapja egy új tárgyalás megkezdésének. A német kancellár felidézte kedvenc szlogenjét is, arról, hogy az európai szolidaritás és a felelősség összeérő dolgok, és Európa csak akkor maradhat egyben, ha minden ország felelősséget vállal magáért, jelezve, hogy a görögök nagyvonalú ajánlatokat kaptak már eddig is. (Guardian)