Kamu magyar nyelvtudást igazoltak honosított külföldieknek

bűnügy

Az ukrán határhoz közeli Dombrádon még tavasszal indult eljárás az önkormányzat több munkatársa ellen, mert valami nagyon nem volt rendben az egyszerűsített honosítási eljárásokkal. Most kiderült, hogy öt, magyarul nem tudó külföldinek igazolták a nyelvtudást, ami az egyik feltétele az állampolgárság könnyített megszerzésének. A Szabolcs Online-nak nyilatkozó ügyész szerint az nem volt megállapítható, hogy ezért pénzt is kaptak volna a polgármesteri hivatal munkatársai.

Voltak még egyéb szabálytalanságok is a honosítási kérelmek átvételéről, illetve az állampolgársági eskü letételéről készült jegyzőkönyvek elkészítésekor, ezeket nem részletezték. Polt Péter legfőbb ügyész egy hozzá intézett kérdésre adott válaszban azt írta:

"Az ügyben gyanúsítottként kihallgatott kilenc terhelttel szemben 2015 . június 23. napján közokirat-hamisítás b űntette és más bűncselekmények miatt vádat emelt a Kisvárdai Járásbíróságon".

A megyei napilap szerint a kilenc vádlott a hivatal munkatársa, ami elég szép arány, mert az önkormányzat honlapja szerint összesen 18-an dolgoznak a hivatalban.

A vádlottakra a Kisvárdai Járási Ügyészség pénzbüntetést kiszabását kérte.

Kapcsolódó cikkek