A nyírkátai férfi zseniális tervet fundált ki. 2013 novembere és 2014 februárja között azzal a szándékkal kötött több biztosítónál balesetbiztosításokat, hogy egy későbbi időpontban, önmagának, szándékosan súlyos sérülést okozzon és ezáltal pénzhez jusson.
A szerződések megkötése után, 2014. július 30-án a nyírcsászári vasútállomáson szándékosan bemászott egy mozgó vonatszerelvény utolsó vagonjának utolsó tengelye elé, amely így átment a lábain. Olyan súlyosan megsérült, hogy mentőhelikopterrel kellett kórházba szállítani, ott pedig amputálni kellett mindkét lábát.
Ha minden jól sikerül, Cs. Sándor a lábait ugyan elveszti, de a biztosítóktól kap 1 000 000 000 forintot. De nem sikerült jól, most a Budapesti Rendőr-főkapitányság Korrupciós és Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztálya csalás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat ellene eljárást.