Pórázzal sétáltatják a pocakot eresztett vombatokat Ausztráliában

ÁLLAT

A queensland-i Rockhampton Állatkert vombatjai új edzésprogrammal ismerkedhettek meg a közelmúltban. Ennek eleme az is, hogy úgy sétáltatják őket, mintha kutyák lennének. Minderre azért volt szükség, mert az állatkert vombatjai alaposan megpocakosodtak az utóbbi időben, több felesleges vombatkiló is felszaladt az állatokra.

Szerencsére kiderült, hogy az állatok is nagyon szeretik ezt az újfajta tevékenységet.

vombat01

Az állatkert vombatjainak többsége 2000-ben érkezett a parkba, amikor az ország déli részén zajló ipari fejlesztések miatt került veszélybe a természetes élőhelyük. A kényelmesebb és eseménytelenebb életkörülmények pedig érezhetően kihatottak a vombatok testalkatára is, a 30 kilogrammosra is meghízó állatok fokozatosan lelassultak és eltunyultak. Kezdetben csak azzal próbálkoztak a gondozók, hogy a tálakat messzebb rakták le az állatoktól, de ez még nem hozott magával elég testmozgást.

A vombatokat csak olyankor viszik el sétálni, amikor épp ébren vannak, ami főleg télen fordul elő. A meleg nyári hónapok többségét légkondicionált termekben szuszogják át, ilyenkor fontos szabály, hogy nem ébresztik fel őket a torna miatt.

vombat02

Ebből a vombatfajból már mindössze csak kétszáz példány él szabadon a kontinensen, de ez is eredmény ahhoz képest, hogy évekkel ezelőtt csak hetvenen voltak. Problémát okoz, hogy a vombatok nem szaporodnak túl jól fogságban, így hiába a számos állatkerti példány, ez önmagában nehezen garantálhatja a faj megmaradását. (Telegraph, képek: Rockhamton Zoo Facebook)