Fekete diákszervezet elnöke volt az egyetemen Janisz Varufakisz

külföld

Tényleg ritkán akad annyira szórakoztató (és tárgyalópartnerei szerint elviselhetetlen) szereplője a világpolitikának, mint amilyen Janisz Varufakisz. A nemrég távozott görög pénzügyminiszterről most a brit Telegraph ásta elő, hogy még az egyetemi évei alatt, amikor a doktoriját csinálta Essex-ben, ő volt a fekete diákszervezet elnöke.

Varoufakisz konzulense, Monojit Chatterji szerint a fiatal görög diák állandóan valami teljesen váratlan és szokatlan dolgot csinált, így lett a nyolcvanas években a fekete diákokat tömörítő diákszervezet vezetője.

Varufakisz (AFP)

Az emberek ránéztek, fehér volt, mint a frissen hullott hó, és kérdezték, ez meg mi a fene? De ő erre azt mondta, hogy a fekete egy politikai fogalom, ami mindenkire illik, akit kirekesztenek vagy aki potenciális kirekesztés áldozata lehet a szármázasa miatt, és én ilyen vagyok.

- idézte fel Chatterji, aki beszélt arról is, hogy végül azért választották meg, mert hatalmas energiával és lelkesedéssel képviselte a feketék ügyét. Ugyanakkor egykori konzulense is egyetért abban, hogy a diplomácia sosem volt erős oldala. (via Business Insider)