Az ivóvízellátást szombat napközben kapcsolták le, biztonsági okokra hivatkozva. Majd mintavétel kezdődött, gyanús összetételű anyagok mibenlétét vizsgálják.
A rendőrség állítólag három gyanúsan viselkedő embert szúrt ki a Badovac-tározónál. Ez látja el Pristina lakosságának több mint felét vízzel, mintegy 200 ezer embert. Két másik gyanúsítottat később vettek őrizetbe.
A rendőrség több részletet nem árult el, csak hogy őket mind terrorizmussal vádolják.
A Reuters informátora szerint a letartóztatottak között van két olyan ember is, akit tavaly már őrizetbe vettek, mert gyanús körülmények között utaztak Szíriába.
Az ország rendőrsége már hetek óta készültségben volt, mert az IS propagandafilmjeiben több koszovói önkéntes is felbukkant. Becslések szerint az országból több mint 200 ember ment harcolni a terroristákhoz, és több mint harminc olyan koszovói lehet, aki meg is halt Szíriában vagy Irakban. (Guardian)