Mexikó legismertebb drogbárója ismét megszökött a börtönből

külföld

Joaquin "El Chapo" Guzman a világ egyik legismertebb és leggazdagabb bűnözője, tavaly februárban fogták el. Túl sokáig nem volt fogságban, a mexikói kormány vasárnap jelentette be, hogy Guzman megszökött. 14 éven belül másodszor.

A drogbárót a zuhanyzóknál láttak utoljára szombat este a legszigorúbb besorolású Altiplano börtönben. Hogy utána mi történt vele, azt egyelőre nem tudni, a kormányzati közlemény csak megerősítette egyelőre eltűnésének hírét.

Guzman 1993-ban (Fotó: AFP / Gerardo Magallon)

Az El Chapo, azaz a köpcös becenevű Guzman 2001 óta bujkált a hatóságok elől, az egymilliárd dollárosra becsült magánvagyonnal rendelkező drogbáró a hegyekben rejtözkődött főleg, magánhadseregével körbevéve magát. Végül azért sikerült letartóztatni, mert egy emberét lehallgatták.

Guzman hatalmát és erejét tükrözi, hogy a Forbes a 67. helyre sorolta őt a világ legbefolyásosabb embereit felvonultató 2013-as listáján, amit Vlagyimir Putyin vezetett Barack Obama és Hszi Csin-ping előtt.

Otthona alatt letartóztatása után hatalmas alagútrendszert találtak a hatóságok. (AFP, Business Insider)

Kapcsolódó cikkek