Nem lesz ma rendkívüli uniós csúcs

külföld

Csak az eurózóna tagállamainak vezetői tanácskoznak vasárnap délután Brüsszelben, közölte Twitteren Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke. Hogy ez pontosan mit jelent a görög tárgyalások szempontjából, azt persze egyelőre nem tudni, de amúgy is az mindenkinek hetek óta az alapállapota, hogy általában semmit nem tudni ezzel kapcsolatban.

Délelőtt folytatják a szombaton megkezdett tanácskozásukat az eurózóna pénzügyminiszterei, melynek célja a megállapodás a Görögországnak nyújtandó újabb mentőprogramról és a cserébe vállalt görög reformintézkedésekről.

A szombat éjjel megszakadt, kaotikus tárgyalásokról itt írtunk többet.

Hans Jörg Schelling osztrák pénzügyminiszter elmondta: óráról órára nehezebb a munka; vannak olyan pontok, melyekben vagy egymással vagy Görögországgal nem értenek egyet a pénzügyminiszterek. Az osztrák politikus elmondta azt is, hogy hivatalosan nem került elő az a javaslat, amelyről a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung írt tegnap, miszerint a német pénzügyminisztérium egy olyan forgatókönyvet is elképzelhetőnek tart, hogy Görögország öt évre lépjen ki az eurózónából, hogy adósságát olyan módon is rendezni tudja, ahogyan az euróövezet szabályai nem teszik lehetővé. (via MTI, BBC)