Glattfelder Béla, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára a múlt héten fordult a Somogy Megyei Kormányhivatalhoz, hogy az nézzen utána a balatonfenyvesi CBA piacengedélyének. A boltnak piacengedélyt adott a jegyző, ezzel pedig a CBA üzemeltetője ki tudta játszani a vasárnapi zárva tartást előíró szabályokat. Márpedig piac nem sok volt: a Népszabadság ott járó tudósítója a múlt vasárnap egyetlen málnaárust talált a bolt előterében, akit a közeli piacról csábított át az üzemeltető.
A balatonfenyvesi CBA és a jegyző lépése sok embert felidegesített, Lázár János is beszélt az ügyről, az NGM pedig úgy fogalmazott, hogy
joggal való visszaélés történt.
A Népszabadság most megpróbálta megtudni, lesz-e bármilyen következménye a dolognak, és arra jutottak, hogy valószínűleg nem. A a Somogy Megyei Kormányhivatal szerint ugyanis azzal, hogy a bolt üzemeltetője önként visszaadta a piacengedélyt,
az ügy lezárult.
Arról már egy sót sem szóltak, hogy a jegyző vagy a vállalkozó, vagy esetleg mindkettő követett el visszaélést.
Hiába, ilyen megbocsátó ország ez a Magyarország, a második esély nemzete vagyunk. Remélem, hogy minden visszaélésnél így megy majd ezentúl: lopok, elkapnak, visszaadom a pénzt, vége az ügynek.