Fel lehetne számolni az éhezést, csak kevesebb ételt kellene gyártani

mezőgazdaság

Hatalmas eredménynek számított, mikor májusban az ENSZ élelmezésügyi szervezetének (FAO) éves jelentéséből kiderült, hogy ma már 216 millióval kevesebben éheznek a világon, mint a 90-es évek elején. Ugyanakkor továbbra is nagyon riasztó, hogy 795 millóan még mindig nem jutnak rendesen élelemhez.

Ezért a legutóbbi G7-es csúcstalálkozón a világ vezető ipari országai eldöntötték: 2030-ig elintézik, hogy további 500 millió emberrel kevesebben éhező és alultáplált ember éljen a földön.

A kérdés csak az, hogyan lehetne ezt elérni a következő 15 évben.

Éhezők aránya országonként - Forrás: FAO

A világban van annyi étel, hogy senkinek ne kelljen éheznie, csak ez elképesztően aránytalanul oszlik el

- legalábbis ezzel érvel  Oliver De Schutter a Foreign Policy-ben, amellett, hogy le kellene bontani az elmúlt évtizedekben gigantikusra pumpált élelmiszeripari cégek befolyását.

Kajadömping

Az 1960-as években, mikor beindult a robbanásszerű népességnövekedés, a legtöbben bepánikoltak, hogy ez katasztrófát fog okozni, egész régiókat fenyeget majd az éhezés. Azért, hogy az élelmiszerárak ne szálljanak el teljesen, a fejlett országok kormányai eldöntötték, hogy még több ételt kell termelni, és ezzel lenyomják az árakat.

Az Európai Unió Közös Agrárpolitikája ma is így működik. Mindenki tudja, hogy ez a megoldás drága és torzítja a piacot, de a főbb kedvezményezett országok ellenállása miatt a mai napig nem lehet érdemben hozzányúlni. Az USA-ban Richard Nixon is hasonló programmal pörgette fel a gabonatermelést.

Ezeknek az a lényege, hogy a termelőknek nem kell aggódniuk, ha a túlkínálat miatt annyira megzuhannak az árak, hogy abból még a termelési költségeiket sem tudják majd fedezni, mert a kormányok majd úgyis kiegyenlítik a veszteségeiket.

A modellhez a kormányok és az élelmiszeripari cégek annyira ragaszkodtak, hogy a termelés még akkor is tovább növekedett, mikor a nyugati országokban megállt a népességnövekedés.

Ebben a túltermelésre épülő felfogásban alakulhatott ki  az az egészen elképesztő gyakorlat, amiről John Oliver is beszélt a legutóbbi műsorában, hogy az USA-ban a megtermelt élelmiszer 40 százalékát egyszerűen kidobják.

Ennél már csak az keményebb, hogy ugyanez az arány Indiában is, miközben a világon éhezők negyede ebben az országban él. Az Unicef szerint indiai gyerekek 44 százaléka számít alultápláltnak.

Ezt az eszméletlen pazarlást Franciaországban nemrég be is tiltották, a nagyobb üzleteket pedig arra kötelezték, hogy a megmaradt ételt ajánlják fel segélyszervezeteknek.

Persze az éhezés felszámolására semmiképpen sem az a jó megoldás, hogy a fejlett országok a megtermelt felesleget a kidobás helyett olcsón elsózzák a szegényebb országokban.

A gyakorlatban ennek az a hatása, hogy a fejletlenebb országok termelői nem tudják felveni a versenyt a dömpingárakkal, ezért tönkremennek, az ország pedig még akkor is importfüggővé válik, ha meglennének az adottságai ahhoz, hogy elég élelmiszert termeljenek. Ezért általában a legszegényebb országok költenek a legnagyobb arányban élelmiszerimportra.

Akik viszont kiszolgáltatottá váltak az importnak, azokat nagyon súlyosan tudta érinteni, ha váratlanul megugranak az élelmiszerárak. Az élelmiszerárak 2008-as elszállásának nagy szerepe volt az Arab Tavasz elindulásában is.

De Schutter szerint épp ez a hatalmasra hízlalt élelmiszeripar okozza a gondot, ami arra rendezkedett be, hogy az egész világon mindenhol tudjon eladni. Az elmúlt évtizedekben kiépült logisztikai hálózataival és persze az állami támogatásokkal a hátuk mögött bármelyik konkurenst lenyomják.

Saját lábon

Ahhoz, hogy tartósan meg lehessen szüntetni az éhezést a világban, éppen a helyi termelőket kellene helyzetbe hozni. Erre pedig akadnak is működő példák az elmúlt évtizedekből.

Vannak, akik szerint 2030-ig akár meg is lehetne szüntetni az éhezést, ehhez azonban teljesen más megközelítésre lenne szükség, mintha csak megfelezni akarnák a számot.

Ehhez meg kell oldani, hogy a szegényebb országok képesek legyenek a saját forrásaikból fedezni az igényeiket. A nagy élelmiszersegélyek helyett a helyi gazdaságokat úgy lehetne helyzetbe hozni, ha inkább a termeléshez szükséges módszerek megtanulásában és az öntözési rendszerek kiépítésében támogatnák őket.

Az éhezés felszámolására az utóbbi évtizedből talán Brazília adta a legjobb példát, ahol a kétezres évek elején elkezdték támogatni a kisbirtokos és föld nélküli parasztokat, akiket a legjobban érintett az éhezés. Földreformokkal, kedvezményes hitelekkel és technikai fejlesztésekkel próbálták meg növelni a családi gazdaságok termelékenységét, hogy aztán azok a terményeiket el tudják adni a nagyvárosokban, és így könnyebbé tegyék az élelmiszerekhez való hozzáférést is.

A szegénység és az éhezés csökkenése Etiópiában, 1992-2013- Forrás :FAO

Etiópiában az elmúlt 20 évben a felére sikerült csökkenteni az éhezők számát azzal a programmal, amiben kombinálták a pénzbeli és élelmiszer-adományokat. A programban résztvevők főleg az élelmiszerhiányos hónapokban kapnak élelmiszert, a fennmaradó időszakokban pedig megtanítják nekik, hogyan tehetik újra termőképessé a földjeiket és újra használhatóvá vízforrásokat.

A program lényege, hogy saját gazdaságokat hozzanak létre, és hosszútávon önellátóvá tudjanak válni.

Az újra megművelt területeken csökkent az élelmiszerhiányos időszak hossza is. Amhara államban érték el a legjobb eredményt, ott már majdnem két hónappal lett rövidebb ez a szezon, a gyerekeknek jutó élelmiszer mennyisége pedig 15 százalékkal nőtt.