Magánvállalkozások teherautóit sorozná be a Honvédség

politika

Levelet kapott egy fuvarozó vállalkozó a Honvédségtől, amiben tájékoztatták, hogy a különleges jogrend keretében bevezethető intézkedésekről szóló törvény alapján kijelölték, és ha szükséges, igénybe is vennék négy darab teherautóját. A vállalkozó rákérdezett, hogy mégis mire kellenének a Honvédségnek az ő saját tulajdonú teherautói, amire azt a választ kapta, hogy

a déli határszakaszra tervezett kerítés építéséhez.

Lövétei István alkotmányjogász szerint bár a törvény eléggé általánosságokban fogalmaz, az, hogy "építőanyagokat vagy kerítéseket fuvarozzunk, az nem üti meg a kritériumot". Szekeres Imre szocialista politikus, volt honvédelmi miniszter szerint is legfeljebb hadiállapothoz közeli helyzetben szabadna magántulajdont ilyen célra kisajátítani.

A Honvédelmi Minisztérium az RTL Híradó megkeresésére már tagadta, hogy a kerítés építéséhez zabrálnák el a teherautókat. Szerintük a vállalkozó téves tájékoztatást kapott, valójában csak védelmi helyzetben vennék igénybe a teherautóit, például

"egy nem kívánt, katonai lépéseket ígénylő helyzetben".

A magyar-szerb határon a kormány tervei szerint 175 kilométer hosszan építenének kerítést. A honvédségnek az első 175 méter megépítése is több napjába telt amúgy, és még ezerszer ennyit kéne felépíteniük. (Via RTL Híradó)