Elképesztő tempóban fejlődik a magyar futball, és annak ékköve, a Ferencváros Torna Club. Pár hónap sem telt el azóta, hogy lecserélték a kabalasast egy másik sasra, új mezzel rukkolt elő a csapat:
Igen, amint látják, a fehér-zöld mellett feltűnt egy harmadik szín is, a piros, amivel a szponzor emblémáját, a Nike-pipát, illetve az oldalsó sávot színezték ki.
A hivatalos indoklás szerint - via MTI - mostantól a "magyar nemzeti zászló valamennyi színe megtalálható a mezen, amely a Ferencváros nemzeti öntudatát tükrözi".
Hogy a Fradi új vezetése mennyire nincsen tisztában a klub történetével, már a Wikipedia-szócikk olvasgatása közben kiderül.
A mindig is zöld-fehérben játszó csapat, akkor hordott utoljára pirosat, amikor Rákosi Mátyás volt az ország vezére, és a Fradi már akkor is szálka volt a hatalom szemében:
"1951-ben a csapat nevét Kinizsire, a klub színét pedig piros-fehérre változtatta a Rákosi Mátyás vezette politikai hatalom. Öt év után, 1956 őszén aztán ismét visszakapta eredeti nevét és klubszíneit az egyesület."
A mezzel kapcsolatos másik kiváló észrevétel - miszerint a mezben semmi eredeti nincs a zöldön kívül - a FradiMob Facebook-oldalán tűnt fel, miszerint ez a Nike idei szériamintája.
Egészen elképesztő, hogy a jobboldali, magát konzervatívnak, hagyománytisztelőnek valló garnitúra, mennyire érzi a dolgokat.