Hazaárulással vádolnak két német újságírót

Egyéb

Hazaárulás miatt indított vizsgálatot a német ügyészség két újságíró ellen. Andre Meister és Markus Beckedahl, a Netzpolitik.org munkatársai a gyanúsítottak. A feljelentést a német belföldi titkosszolgálat, a BfV tette ellenük.

A Netzpolitikon két cikk jelent meg idén februárban és áprilisban arról, hogy a BfV szeretne alaposan rámenni a net monitorozására, megfigyelésére, a közösségi oldalak tartalmára. Ehhez pedig pénzt kért a szervezet.

A BfV azért tett feljelentést, mert állításuk szerint minősített adatokat hozott az újság nyilvánosságra, és nem lett volna szabad a titkos dokumentumok tartalmát nyilvánosságra hozniuk.

A két újságíró a szólásszabadság elleni támadásként értékelték az ügyészségi nyomozást, és szolidaritást vállalt velük egy német újságírószövetség elnöke is.

Utoljára 1962-ben nyomoztak hazaárulás miatt újságíró ellen. Akkor a Spiegel megírta egy titkos dokumentum alapján, hogy az NSZK hadserege képtelen lenne megvédeni az országot, ha a szovjet blokk támadást indítana. Annak az ügynek az lett a vége, hogy a feljelentést tevő akkori hadügyminiszternek kellett lemondania a botrány után.