10 kilométert kell gyalogolniuk a vasútállomástól azoknak a menekülteknek, akik a debreceni befogadó állomásra kerülnek, mert csütörtök óta nem engedik fel őket a távolsági buszokra. Így aztán anyának az anyának is gyalogolnia kellett, aki a 2 hónapos gyerekével érkezett.
Már a busztársaság cáfolta, hogy kiadtak volna ilyen utasítást, de mikor az RTL stábja rejtett kamerával megkérdezte erről a sofőröket, ők megerősítették, hogy mostantól el kell küldeniük a menekülteket.
Szabály szerint azokat, akik rendelkeznek a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal igazolásával, használhatják a Máv és a Volán járatait. A riportban azonban a menekülteknek segítő önkéntesek is arról számoltak be, hogy a buszvezetők becsukják a menekültek előtt az ajtót, ha azok fel akarnak szállni.