A párt közleménye szerint az őket ért rágalmak miatt megteszik a szükséges jogi lépéseket a Fidesszel szemben.
A rágalmak közé tartozik a párt hamis összekapcsolása is az embercsempészettel. Itt alighanem a volt gárdakapitány, Kiss Róbert ügyére utalnak, akiket migránsok utaztatása miatt kapcsolt le a TEK. Kiss szerint csak azért egyeztetett a csempészekkel, mert le akarta leplezni a hálózatot.
Korábban a Fidesz azt közölte az MTI-vel: az elmúlt napok hírei alapján felvetődik a kérdés, hogy milyen kapcsolatot ápol a Jobbik bűnözői körökkel, és ebből mennyi bevétele van a pártnak.
A Jobbik erre reagálva azt írta, szintén az MTI-nek, hogy bűnözőkkel csak akkor áll kapcsolatban, amikor a parlamenti munka során találkozik az elmúlt negyed évszázad korrumpálódott politikusaival.
Majd megírták azt is, hogy a Fidesszel ellentétben a leghatározottabban fellépnek minden törvénysértéssel szemben, különösen akkor, ha az saját magukat érinti. "Ellentétben a Fidesszel, ahol a hamis eurókkal lebukó Veress Áron még évekkel állítólagos kizárását követően is első vonalbeli fideszes politikusokkal mutatkozott és magyarországi szervezője lehetett a Fidesz-pártcsalád nemzetközi konferenciájának".