Ez az augusztus eddig nem a Putyin-közeli szereplők feddhetetlenségéről szól. Ugyanakkor, amikor az orosz elnök szóvivője, Dmitrij Peszkov 175 millió forintos luxusórát villantott, a legnagyobb brit bulvárlap, a Daily Mail pedig arról írt, hogy a brit védelmi minisztérium épületéhez közel, a kormányzati negyedben van egy Temzére néző lakása az orosz kormány második emberének, Igor Shuvalovnak.
Az ingatlan nem most került az orosz politikus birtokába, már vagy 12 éve ő lehet a tulajdonos, csak offshore-cégek mögé tudta rejteni a dolgot. A rejtélyes ingatlanra az ellenzéki politikus-blogger, Alekszej Navalnij nyomozásai után derült fény. Az ingatlan tavaly gazdát is cserélt, Igor Shuvalov egyik cégétől a másikhoz vándorolt, és akkor csak az eladás után ötször akkora illetéket kellett kifizetni, mint amennyi az orosz politikus bevallott jövedelme Oroszországban.
Shuvalov ugyanis hivatalosan csak évi 5,5 millió forintnyi rubelt keres. Ami nyilvánvalóan teljes képtelenség, de jól illik Putyin puritán államának képéhez.
A londoni ingatlanban hat hálószoba, két kandallós ebédlő és egy pianóval felszerelt nappali is van, ahonnan a folyóra látni. Az ingatlan tulajdonlását a miniszterelnök-helyettes soha nem tüntette fel, semmilyen formában.
A miniszterelnök-helyettes szóvivője nem kívánt nyilatkozni a brit lapnak, mert szerinte nem került napvilágra semmiféle olyan új információ, amiről kéne. (Daily Mail)