Dr. William Masters és Virginia Johnson, az emberi szexualitás modern tudományos módszerrel elsőként leíró kutatók élete és munkája az 1950-es 60-as évek Amerikájában. Kicsit megtörtént események alapján, azoktól azért helyenként erősen eltérve. Nem is feltétlenül ezért kell nézni. Az első évad is érdekes volt, de a második az szinte hibátlan lett. Nem emlékszem másik sorozatra, ami ennyire életszerűen mutatta be, hogy attól még, hogy valaki a közjó szempontjából fontos munkát végez, sőt akár egy korszakos zseni, attól a magánéletében még lehet borzalmas, elviselhetetlen segg. A harmadik évad is jól kezdődött.
A 1980-as évek számítógépes forradalmának kitalált szereplői próbálnak érvényesülni az Egyesült Államokban. Ha valakit egyáltalán nem érdekel ez a világ, annak is érdemes belenéznie. A második évad talán még az elsőnél is erősebb lett.
Az ír Sharon és az amerikai Rob egy bárban ismerkednek meg, amikor a Rob üzleti úton Angliában jár. Sharon teherbe esik, Rob pedig rövid ismeretségük után odaköltözik hozzá Londonba. Nagyon-nagyon vicces.
Nem túl távoli jövőben játszódó brit sci-fi részben az Utopia, részben a Broadchurch készítőitől. Öntudatra ébredő robotok.
Az amerikai fociliga, az NFL világa. Nem egy borzasztóan összetett sorozat, de szórakoztató. Kicsit Entourage utánérzés, ami egyáltalán nem baj.
Megosztja a szerkesztőséget. Az első évad nekem nagyon tetszett, Plankó Gergő itt írt róla hosszabban. A második szerintem gyengébb, de vannak, akiknek meg ez tetszik jobban (Sarkadi, Horváth Bence). Vannak benne jó pillanatok, a színészek sem rosszak, de nekem túl sok a szereplő, a történet szál. Hiába egy órásak a részek, ennyi mindennek nincs hely. Így aztán egy csomó dolog elnagyolt, néha életszerűtlen. Ezzel együtt még mindig abszolút nézhető, csak az előző évadhoz képest csalódás.
A befolyásos New York-i ingatlanos dinasztia tagja, Robert Durst neve több gyilkossággal kapcsolatban is előkerült az elmúlt pár évtizedben. Hosszú évek hallgatása után leült és interjút adott az HBO-nak. A dologból olyan dokumentumfilm és nyomozás kerekedett, aminek következményeként Durstöt akár halálra is ítélhetik. Márk írt erről hosszabban.
A Mad Men nagyon hullámzó volt, az első pár évet néztem, aztán elengedtem. Viszont a befejező évad nagyon erős lett. Zsolt a befejező részről, és az egész sorozatról itt írt kritikát.
Az amerikai politikát a House of Cardsnál és a West Wingnél ezerszer pontosabban leíró vígjáték.
Még mindig a drogfutárkodás miatt börtönbe került fehér lány, Piper Chapman kalandjai a női börtönben. Egyre inkább látszik, hogy a főszereplőt alakító Taylor Schilling bár nem rossz, de mégis a leggyengébb színész, a legunalmasabb karakter a történetben. A többiek viszont még mindig érdekesek.
Erről csak az nem tudja, hogy micsoda, aki egy kő alatt élt.