Menekültek törték fel a királyhalmi halottasházat?

külföld

A Magyar Szó beszámolója szerint menekültek törték fel Királyhalom halottasházát. Tudni kell, hogy a helyi temetőt gyülekezőhelynek, bázisnak használják a Magyarországra induló menekültek. A lap újságírói ottjártukkor nem találkoztak senkivel, a szemét is elvolt takarítva.

Katona Róbert, a királyhalmi helyi közösség közgyűlésének elnöke a Facebookon írta meg, hogy pénteken délután Pásztor Istvánnal, a VMSZ elnökével és Aleksandar Vulin szerb munkaügyi miniszterrel kilátogattak a temetőbe, ahol azt látták, hogy az éjszaka folyamán feltörték a halottasház három ajtaját. A szerb kormányzat huszonnégy órás biztonsági szolgálatot ígért a településnek.

Katona Róbert szerint naponta 500-600 ember vonul át a falun.