A kaposvári Sáév-telepen kialakított hajléktalanszállón napközben 100-110 ember tartózkodik. Nekik egy ideje azzal is meg kell küzdeniük, hogy a hajléktalanszállón
elzárták a vizet,
ami a nyári kánikulában elég komoly probléma.
Az embertelen körülmények kialakulásáért az egykori Sáév-telep tisztázatlan helyzete okolható. A telep egy magánvállalkozás, a Korona 2001 Kft. tulajdona, a város szerint a cég felelőssége lenne a bérlők vízellátásának biztosítása. Király Gyula, a cég vezetője szerint viszont a hajléktalanszállóval kötött szerződésük rég lejárt, ő pedig jelezte az önkormányzatnak, hogy a vizet szerinte a kaposvári vízműnek, a Kavíznek kéne szolgáltatnia.
A Kavíz azonban elutasította a kérést, mondván nincs kiépített hálózata a területen. A Korona 2001 ugyan átadná saját hálózatát a vízműnek, de ezt a Kavíz szintén nem fogadta el.
A Kavíz szerint a törvény alapján ők nem üzemeltethetnek magánrendszert, márpedig a Sáév-telepen ilyen működik. De szerintük a közszolgáltatói feladatukat ellátják, mert a magánrendszer csatlakozási pontján ivóvizet táplálnak be és elvezetik a szennyvizet. (Via Somogy Online)