Kis híján emberéletet oltott ki a brunya

külföld

San Franciscóban egyre komolyabb gondot okoznak az öregedő villanypóznák. Az a legnagyobb gond velük, hogy az öregségük mellett még rohadnak is.

Hétfőn hajnalban egy három emelet magas oszlop például rádőlt egy autóra, és nem sokon múlt, hogy nem éppen a sofőrt találta el. Így viszont senki nem sérült meg, csak anyagi kár keletkezett a balesetben.

A városkarbantartók szerint ez az oszlop is rohadt, és lehúzta egy túlsúlyos hirdetőtábla is. A pózna rozsdásodását azonban ebben az esetben nagy valószínűséggel állati és emberi húgy gyorsította fel. A villanyoszlopokat ugyanis sok helyen olyan rég nem cserélték, hogy már károsan sokszor volt ideje a lakosoknak és álltaiknak lepisálni őket. A nagy mennyiségű vizelet pedig oly sok minden mellett a fára és a vasra sincs jó hatással.

A fenyegetéssel tisztában van a városfenntartó is, éppen ezért már tavaly is tízszeresére emeltén a villanyoszlopokra szánt pénzt, idén pedig újra ellenőrzik mind a 25 ezer pózna állapotát. (SFGate)