A Fidesz nem engedi el a menekülttémát: most délután Tuzson Bence, a kormánypárt frakcióvezetője érezte fontosnak külön tájékoztatni a sajtót arról, hogy
a Fidesz egyetért a kormánnyal
abban, hogy az felgyorsított a magyar-szerb határon létesülő határzár megépítését, ami így már várhatóan augusztus 31. előtt elkészül. Tuzson megismételte azt, amit Szijjártó Péter ma már a Passauer Neue Press bajor lapnak elmondott, miszerint csak idén több, mint 100 ezer illegális migráns lépte át a magyar határt többnyire Szerbia felől és naponta ezrek érkeznek az országba törvénytelen módon. Ezért egyelőre nincs más megoldás, mint a kerítéslánc kiépítése.
A frakciószóvivő meglepően sokat beszélt az egyébként alig hallhat baloldali pártokról, akikről pedig alig hallani. A Fidesz szerint
Tuzson arról is tájékoztatta a sajtó képviselőit, hogy
míg a baloldal 2004-ben nemet mondott a határon túliakra, most igent kívánnak mondani a bevándorlókra,
és míg a bevándorlókkal szemben toleráns, a magyarokkal szemben nem. Mindent összevetve pedig a baloldalnak ideje felhagynia a bevándorláspárti politikával!
(MTI)