Gyárfás Tamás megtagadta Bol-dogot, a 2017-es budapesti úszóvébé horrorisztikus kabalaállatát

sport

Most, hogy a sportsgrid.com maró és

minden részletében találó és jogos

kritikájának hála világhírű lett a 2017-es budapesti vízes vébé kabalafigurája, a halott szemű, halott lelkű, sorozatgyilkos szellemkutya, amit, mint azt most kénytelen voltam megtudni, a kinézeténél is gyilkosabb

Bol-dog

névre kereszteltek, Gyárfás Tamás, a vébét szervező Magyar Úszószövetség elnöke gyorsan meg is tagadta.

Gyárfás az ATV Egyenes Beszéd című műsorában próbált úgy tenni, mintha semmi köze nem lenne a kabalafigurához, amivel végigparádézta a vasárnap véget ért kazanyi világbajnokságot:

"Az nem tudom, kié, azt nem én csináltam" - mondta Bol-dogról,

majd rámutatott egy pontosan ugyanolyan, csak gyerekjáték méretű kabalafigurára, hogy "ez az eredeti".

"Azt mi nem használjuk, azt valaki hozta, egy rokon. Az egy trehány disznó" - mondta, talán arra az emberméretű kabalafigurára utalva, amivel közösen fényképezkedett.

Gyárfás szerint amúgy a horrorbábú legalább pénzbe nem került, mert egy ismerős készítette barátságból, gyorsan és ingyen. És, ha kell, akár le is cserélik. (ATV via VS)