A Népszabadság kérdezte meg, hogy eddig mennyi pénzt fizetett ki az állam azoknak a gazdáknak, akiknek a földjére épül a szerb-magyar határon a kerítés. A Belügyminisztérium szerint eddig
57,8 millió forintot
fizettek ki erre a célra, összesen 861 esetben indult kártalanítás és 339 733 négyzetméternyi terültről van szó. A napilap szerint a gazdák korábban panaszkodtak a megfelelő tájékoztatás hiányáról, amit a tárca nem is cáfolt, sőt azt sem, hogy a kerítés miatt a kisajátított földek értéke csökkenhet. (MTI)