Legalább 19 embert lőttek agyon ismeretlen tettesek három óra leforgása alatt a brazíliai Sao Paulo külvárosi negyedeiben helyi idő szerint csütörtök este.
Egyelőre vizsgálják, hogy a város Osasco, Barueri és Itapevi nevű külső kerületeiben történt több lövöldözés között van-e összefüggés.
A maszkos fegyveresek a legtöbb áldozattal, szám szerint tíz emberrel egy bárban végeztek. A közbiztonsági hivatal vezetője szemtanúk elmondására hivatkozva azt mondta, legalább két esetben a fegyveresek előbb megkérdezték a vérontások helyszínén tartózkodókat, hogy ki büntetett előéletű. Aki vállalta, hogy az, azt lelőtték.
Osasco polgármestere azt mondta a Globo TV brazíliai hírtelevíziónak, hogy a gyilkosságokkal a brazil városban korábban agyonlőtt két rendőrtisztet bosszulták meg az elkövetők. Moreas azonban nem zárta ki annak lehetőségét, hogy drogkereskedők, illetve szolgálaton kívüli rendőrtisztek lennének a tettesek. (MTI)