Kemény felelősségre vonást ígért Hszi Csin-ping kínai államelnök a szerda tiencsini raktárrobbanások felelőseinek. A cég vezetőit már őrizetbe is vették. A két hatalmas erejű robbanásnak eddig 50 halottja és 701 sérültje van, közülük hetvennek súlyos az állapota. Azt, hogy pontosan hány tűzoltó veszett oda, nem árulták el, de állítólag nagy a veszteség.
A beszámolók szerint húszezer négyzetméteren semmisült meg minden a robbanás körül. A világ tizedik legforgalmasabb kikötője melletti detonációban hatalmas raktárak, új autók százai vesztek oda. Tiencsin város közel eső kerületeiből hatezer embert telepítettek ki.
A helyi sajtó szerint a robbanás idején a raktárban 700 tonna mérgező cianid is volt. Nemzetközi Atomenergia-ügynökség pekingi katasztrófaelhárítási központjának szakértői, továbbá a kínai hadsereg 214 nukleáris és vegyi elhárító szakembere utazott a helyszínre, hogy felmérje, elemezze a vegyi anyagok égésének következményeit, a levegő állapotát és a gázok esetleges mérgező hatását. (MTI/BBC)