Négy évre ítélték azt a brit nő, aki smiley-t égetett a 16 hónapos gyereke arcára egy öngyújtóval. Az eset a Nagy-Britanniában, Leicestershire-ben történt.
A nő tagadta a három rendbeli gyermekbántalmazást. A Guardian szerint teljesen érzelemmentes volt, mikor a bíró kihirdette az ítéletet. A tárgyaláson a bíró gonosznak nevezte a nő tettét.
Azzal is gyanúsítják, hogy nem biztosította az összeégetett arcú csecsemőnek az orvosi segítséget, valamint a baba törött lábáról is levette a gipszet, és aztán nem vitte kórházba, mikor kellett volna.
Mikor a bíró szembesítette, hogy mit tett, elmondta, hogy
gyakorlatilag megbillogozta a saját gyerekét, méghozzá egy olyan helyen, ami az élete hátralévő részében mindig látszódni fog az arcán.
A bíró szerint mindez nem történhetett véletlenül, mert az anyának úgy kellett lefognia a gyereket, hogy ezt művelhesse vele.
A nő ügyvédje azzal az érvvel próbált enyhíteni az ítéleten, hogy az anya csak 22 volt mikor ez történt. Nagyon éretlen volt, nem tudott vigyázni a gyerekére. ( via Guardian)