Obama kiengedi a Shellt a Csukcs-tengerre

gazdaság

Több évnyi pávatánc után a Shell végre fúrási engedélyt kapott Barack Obama elnöktől a Csukcs-tengerre. Ennek értelmében a holland vállalat olajfúróállásokat létesíthet Alaszkától északra. Egyes becslések szerint itt közel 15 milliárd hordónyi olaj lehet még a tenger alatt.

A Shell nyomulása azonban több szempontból is furcsa. Egyrészt az alacsony olajár miatt. Eszerint tehát a jelenlegi áron a cég nem kapna túl sokat az északi olajért, és más cégek nem is nagyon kapkodnak mostanában az új fúrási lehetőségekért. Főleg nem ennyire északiakért. A Csukcs-tengeren ugyanis az átlagosnál sokkal magasabbak a kitermelési költségek. A Shell már eddig 7 milliárd dollárt költött erre a projektre, és még egyetlen kutat sem fúrt.

Végül pedig ott vannak a környezetvédelmi aggályok. Több szervezet és aktivista a Shell mellett már a Fehér Házat is kritizálja, amiért fúrásaikkal megsértik az északi sarkvidék érintetlenségét és veszélybe sodorják az ottani élővilágot. (Quartz)