A Népszabadság szúrta ki, hogy a Magyar Közlönyben megjelent az információ, Orbán Viktor kedvenc kézilabdaedzője egyre magasabbra tör. A Testnevelési Egyetemre vitatott körülmények között kinevezett rektor ugyanis augusztus tizedike óta már professzor.
A Közlönyben megjelentek szerint Áder János a
az Alaptörvény 9. cikk (4) bekezdés c) pontja, valamint a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény 27. § (3) bekezdése alapján Mocsai Lajost augusztus 10-vel nevezte ki egyetemi tanárrá, méghozzá Balog Zoltánnak, az emberi erőforrások miniszterének a javaslatára.
Korábban volt már arról pletyka, hogy épp azért volt annyira sürgős Mocsai díszdoktori kinevezése a Debreceni Egyetemen, mert ez további pluszpontokat érhetett a professzori kinevezésnél. A Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság ugyanis idén nem támogatta Mocsai kinevezését, ezért kellett kerülőutat keresni.

Korábban a díszdoktori kinevezése is kisebb felháborodást okozott, mivel a debreceni egyetem professzorai között akadtak olyanok, akik szerint azt nem érdemelte volna meg tudományos munkássága alapján. Igaz, aztán a szenátus egyhangúan elfogadta a dolgot.