Magyarországi fiókjainak harmadát bezárja a Raiffeisen

gazdaság

A bank honlapján tette közzé, hogy 2015-2016-ban jelentősen csökken a teljes munkaidőben foglalkoztatottak száma, ezzel 2016 végéig nagyjából 15 százalékkal mérséklődnek a személyi kiadások. Az idei év első felében 2123 alkalmazottja volt az osztrák banknak Magyarországon.

Az év második negyedévében 13 bankfiókot már bezártak, most, a harmadik negyedévben nagyjából minden harmadik fiókjukat adják fel.

Mint írják, az egyoldalú kamatmódosítások miatti visszatérítési kötelezettség torzította a 2014-es eredményt, ami 251 millió euróval rontotta az eredményt. Ebből 33 millió euró az idei első fél éves eredménykimutatásban jelent meg. A második negyedévben 16 millió euró adózott nyereséget ért el a bank magyarországi leánya. Ez az első negyedévi mínusz 21 millió euró után azt jelenti, hogy 2015 első fél évében 5 millió euró volt a veszteség.

A banknak 560 ezer ügyfele van Magyarországon. (MTI)