Megölték az Iszlám Állam kettes számú vezetőjét. Fadhil Ahmad al-Hayali, vagy ismertebb nevén Hajji Mutazz egy Észak-Irakban végrehajtott amerikai légicsapásban halt meg.
Az amerikai hadsereg szerint Mutazzt Moszul közelében, az autójában ölték meg a hét elején. Ő felelt a fegyverek, robbanószerek és a harci járművek szállításáért Irak és Szíria között. Kulcsszerepe lehetett az elmúlt két évben a hadműveletek megtervezésében, köztük Moszul lerohanásában is. Mutazz mellett meghalt egy másik vezető is, Abu Abdullah, aki az ISIS médiamegjelenéseit irányította.
Egyes források szerint Mutazz volt az Iszlám Állam vezetőjének, Abu Bakr al-Baghdadinak a helyettesse is. Al-Baghdadi szintén súlyos sérüléseket szenvedett egy márciusi bombázás során.
Az elmúlt pár hónapban több dzsihádista vezetővel is sikerült végezni. (BBC)