Három amerikai és egy idősebb, Franciországban élő brit állampolgárnak köszönhető, hogy nem lett nagyobb vérfürdő a pénteki lövöldözésből, amely egy nagy sebességű francia vonaton tört ki péntek este.
Mint később beszámolókból kiderült, a huszonéves marokkói terroristát az utasok szerelték le. Két volt amerikai katona ugyanis hallotta, amint valaki betáraz egy fegyvert a mosdóban.
A vécéből kilépő férfit ezután megpróbálták ártalmatlanítani, aki egyiküket késével súlyosabban megsebesítette, és a nyakán is megvágott egy utast.
A marokkóit a három amerikai, Anthony Sadler, Aleck Skarlatos és Spencer Stone, illetve egy brit, Chris Norman fegyverezte le, őket még aznap este kitüntették a francia kisváros, Arras egyik éttermében bátorságukért.
Stone meg is sérült, őt többször megszúrta a támadó, de utána még volt ideje arra, hogy a nyakán megsebesített utas vérzését csillapítsa amíg kiérkeztek a mentők.
A három amerikai turistaként utazott, egyikük a légierőben, másikuk a Nemzeti Gárdában szolgál, míg harmadik társuk gyerekkori barátként csapódott hozzájuk, derült ki a SkyNews adásából.
"Spencer kapta el a csávót először, a nyakánál ragadta meg" - mesélte Skarlatos a SkyNewsnek.
"Elkaptam a kézifegyvert, és elszedtem tőle, eldobtam. Aztán megfogtam az AK-47-est, amit leresztve tartott a lába mellett, és elkezdtem vele ütlegelni a fejét. Mindenki ütötte végül, míg Spencer addig fojtogatta, amíg eszméletlen nem lett."
A Kalasnyikovról végül kiderült, hogy csütörtököt mondott, azért nem tudta használni a marokkói terrorista.
A brit Chris Norman a végén kapcsolódott be a dulakodásba, ő látta, amint a terrorista a késsel szurkál összevissza, megvágja Spencert, akinek "majdnem levágta a hülyejkujját".
A szerelvényen összesen 554-en utaztak.
Megsérült a támadásban egyébként egy híresebb francia színész is, Jean-Hugues Anglade, akinek a segélyhívó gombot takaró üveg vágta meg a kezét.
A civileknek Bernard Cazeneuve francia belügyminiszter és Barack Obama amerikai elnök is köszönetet mondott. Mindketten kiemelték, hogy nélkülük egészen biztosan sokkal nagyobb tragédia történt volna.
A marokkói férfi nem volt ismeretlen az európai hatóságok előtt egyébként.
A gyanúsított szerepel a francia titkosszolgálatoknak a terrorizmussal kapcsolatba került emberekről vezetett nyilvántartásában. A férfi nem állt szigorú megfigyelés alatt.
Az El País című spanyol lap arról számolt be, hogy a támadó korábban egy évet Spanyolországban töltött, és azt követően költözött Franciaországba. Az újság szerint megjárta Szíriát is, írja az MTI.