Fehér Márta, a BME Filozófia és Tudománytörténeti Tanszékének 2005-ben Széchenyi-díjjal kitüntetett professzora az Élet és Irodalomba írt nyílt levélben kérte a Széchenyi-díjasokat, hogy utasítsák vissza a miniszterelnök díszvacsora-meghívását. (Orbán Viktor idén harmadszor hívta meg a tudósokat, hogy az MTA alapítójának születésnapját szeptemberben egy fogadáson együtt ünnepeljék.)
A kezdeményezéshez csatlakozott a szintén 2005-ben kitüntetett Radnóti Sándor és a 2004-ben díjazott Ludassy Mária is. Az örökös aláíró Radnóti Sándor a Népszavában sorolta az okokat, mint mondta, a kormány súlyos ellenségeskedést szít a magyar társadalomban, minden ellenzéki pártot ellenségnek állít be, és csak azokat tekinti magyarnak, akik a jelenlegi kurzusnak a hívei.
Fehér szerint „ha hagyjuk, hogy a tudományos világra rátelepedjen a politika, akkor nemcsak egy-egy egyetem kerül veszélybe, hanem az egész társadalom”, mint írta:
„Itt most bárkiből bármi lehet, ha a hatalom úgy gondolja. Caligula, az őrült római császár is így tett, amikor szenátorrá nevezte ki lovát, Incitatust.”