Para van! Tótpara van! Fegyverkezik a szlovák fenevad!

hadsereg

Támogatja a szlovák kormány az önkéntes katonai szolgálat bevezetését. A védelmi tárca a tartalékos egységeket szeretné megerősíteni.

Az ötmilliós Szlovákiában a jövő évtől kezdve évente 150 személy vehetne részt az önkéntes katonai kiképzésen anélkül, hogy be kellene lépnie a hivatásos hadseregbe. Az önkéntesek katonai kiképzése 12 hétig tart, aztán leteszik a katonai esküt és katonai rendfokozatot kapnak. A katonai kiképzést elvégzők havi 135 eurónak megfelelő összegű anyagi jutalmat kapnak. Jelképes összegről van szó, hiszen a 135 euró a havi átlagbér ötöde-hatoda.

Szlovákiában 2006-ban szüntették meg a kötelező sorkatonai szolgálatot. A hivatásos hadseregnek jelenleg mintegy 14 ezer tagja van. A közelmúltban Csehország is úgy döntött, hogy megerősíti a hadsereg tartalékos egységeit, emeli a katonák fizetését és más előnyöket is ad nekik.

Szlovákia ugyanakkor azt tervezi, hogy a jövőben büntethető lesz az az állampolgár, akik külföldön részt vesz a félkatonai egységek harci tevékenységében. A pozsonyi sajtóban az utóbbi hónapokban több olyan hír is megjelent, miszerint szlovák állampolgárok harcolnak az ukrajnai orosz szakadárok soraiban. Ma is bűncselekménynek számít, ha egy szlovák állampolgár engedély nélkül külföldi hadseregben vállal szolgálatot. A szabályozásból azonban nem egészen világos, hogy a tiltás vonatkozik-e a félkatonai szervezetekre. A törvénymódosítás ezt a hiányosságot orvosolja. (MTI)