Jelentkezett az Indexnél egy magyar kamionos, aki azt állítja, látta, amikor az osztrák A4-es autópályán az embercsempészek otthagyják azt a kisteherautót, amiben később az osztrák hatóságok 71 menekült, köztük 4 gyerek holttestét találták meg.
A kamionos épp Németországból tartott hazafelé Mosonmagyaróvárra, mikor látta a Kecskemétről induló, magyar rendszámú kisteherautót, ami később bekerült a hírekbe. Csak elhajtott a jármű mellett, így nagyjából 10-12 másodpercig figyelhette, mi történik. Elmondása szerint azt látta, hogy
a hűtőautó sofőrje becsukja a hátsóajtót, pánikszerűen előrerohan, és beugrik a teherautó előtt várakozó autó anyósülésére, majd az azt vezető társával együtt elhajtanak.
A kamionos szerint már akkor sejtette, hogy embercsempészek lehettek a teherautónál, de nem gondolta, hogy másnap 71 halottal látja viszont a járművet a hírekben.
A rendőrségi képeken szereplő gyanúsítottakat is felismerni vélte a sofőr.
Elbeszélése segítheti a nyomozást is, hiszen a rendőrség eddig úgy hitte, hogy a csütörtökön délelőtt kinyitott teherautót szerdán este vagy éjjel hagyhatták az autópálya szélén. A kamionos viszont azt mondja, hogy ő szerdán kora délelőtt, háromnegyed 10 táján látta elmenekülni a csempészeket.
Eszerint majd 24 órán állt az autópálya mellett a jármű anélkül, hogy bárkinek is feltűnt volna.
A kamionos szerint a csempészek az első lehetséges helyen megálltak Ausztriában, ekkor látták, hogy utasaik halottak. A határ közelében értelemszerűen nem állhattak meg, Parndorfnál pedig útépítés miatt nem lehetett megállni.