A Jobbik elvenné a szavazati jogot a menekültkérelmet Magyarországon megkapó emberektől

POLITIKA

A Jobbik azt szorgalmazza, hogy vegyék el az - önkormányzati választáson érvényes - szavazati jogot azoktól a bevándorlóktól, akiknek pozitívan bírálták el menekültkérelmüket. (Ez azt a nagyon kevés embert jelenti, aki valahogy átjutott a magyar rendszeren, és végül maradhatnak legálisan Magyarországon.)

Z. Kárpát Dániel, az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese hétfői budapesti sajtótájékoztatóján arcátlanságnak nevezte, hogy az alaptörvény és más jogszabályok nyitva hagytak egy kiskaput, amely szerint a befogadott menekültek szavazhatnak az önkormányzati választáson.

Aggályának adott hangot amiatt, hogy az eddigi pár százas létszám a közeljövőben felfut és olyan tömegek kapnak jogot, akik adott esetben megváltoztathatják a helyhatósági választások eredményét.

A jobbikos politikus indokoltnak nevezte, hogy az üldözöttek ételt, italt, rövid időre szállást kapjanak, de a bevándorlók letelepítését, szavazati jogát és bérlakás lehetőségét elutasította, jelezve: a zéró tolerancia pártján állnak.

Z. Kárpát Dánielt kérdezték arról is, hogy az Index cikke szerint Vona Gábor, a Jobbik elnöke 2004 és 2006 között "hírhedt cégnél volt MLM-ügynök". Azt felelte: Vona Gábor egyetemistaként dolgozott az érintett cégnél és nem volt ráhatása az üzletpolitikára.

A Jobbiknak nagy napja van az üres, idegenellenes demagógiában, reggel az ELTE BTK Hök listázós botrányában is érintett Stummer János vezetésével elfoglalták a Verseny utcai piacot, ahova a főváros a tranzitzónát költöztetné. (via MTI)