Pákh Imre,Munkácsy Mihály Golgota című festményének tulajdonosa megtiltotta a kép további bemutatását, ezért
hétfőn letakarták a festményt a debreceni Déri Múzeumban.
A festmény védetté nyilvánítása folyamatban van, elviteléhez a Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központ Műtárgyfelügyeleti Irodájának engedélye szükséges, az intézet azonban azt közölte a múzeummal, hogy augusztus 31-ig nem születik döntés az ügyben. A tulajdonos ezért döntött a mű letakarása mellett.
A képet egy fémkeretre feszített, bordó, légáteresztő függönnyel takarták el, amely biztosítja a műalkotás számára a természetes szellőzést
Pákh Imre a napokban közölte az MTI-vel, hogy a jegybank képviselői hónapok óta semmilyen együttműködést nem tanúsítanak a műalkotás megvásárlásával kapcsolatban, így elszállíttatja a Golgotát a Déri Múzeumból. Ha megváltozik az ügyben az MNB véleménye, továbbra is áll rendelkezésükre.
A Magyar Nemzeti Bank szerint ők nem szakították meg meg a kép megvásárlásáról szóló tárgyalásokat, a rá vonatkozó szabályok azonban nem teszik lehetővé 6 millió dollárnál (1,6 milliárd forint) magasabb vételár kifizetését. Az jegybak szerint a tárgyalásokat Pákh Imre zárta le.
Munkácsy Mihály Golgota című képét a jegybank Értéktár Programjának keretein belül szeretné megvenni. Pákh Imre ügyvédje augusztus 27-én levelet juttatott el Gerhardt Ferenc MNB-alelnök, az Értéktár Program vezetője részére, amelyben közölte: figyelemmel arra, hogy a jegybank igazgatóságától kapott mandátum nem teszi lehetővé az eddig ajánlott 6 millió dollárnál nagyobb vételár megfizetését, Pákh Imre ezen az áron nem kívánja a képet értékesíteni, ezért a tárgyalást lezártnak tekintik. (MTI)