Nem akarták, hogy az auschwitzi emlékközpont látogatói beájuljanak a hőségtől, botrány lett belőle

külföld

Botrányt kavartak az auschwitzi koncentrációs tábor helyén működő múzeum látogatóinak felállított párkapuk, mert néhány látogatnak a páraszórók a gázkamrák zuhanyrózsáit jutatták eszükbe.

A felháborodott izraeli vendégek szerint a nácik éppen ilyen zuhanyzók alatt ölték meg a rokonaikat a gázkamrákban. Egyikük, Meir Bulka a Jerusalem Postnak azt mondta, hogy az izraeli látógatókkal ízléstelennek találták a páraszórókat, majd dühbe gurulva kérték számon múzeum vezetőit, hogy ez mégis mit akar jelenteni.

Mikor a központ vezetői elnézést kértek tőle, ha a párakapuk esetleg sértőek lennének a számára, Bulka azt válaszolta, hogy a Holokauszt áldozataitól már nem lehet bocsánatot kérni ezért.

Az emlékközpont szóvivője kiadott egy nyilatkozatot, ami szerint ők mindent meg szeretnének tenni, hogy megóvják a látogatóikat a kánikulától. Számukra a látogatók egészsége a legfontosabb az extra hőség ideje alatt, amibe a páraszórók nagy segítségükre vannak. Elmondta, hogy a páraszórókat csak akkor távolítják el, ha majd elmúlik a hőség.

Elmondta, hogy a páraszórókkal kapcsolatos történelmi asszociációkat nagyon nehéz lenne kommentálni.

A gázkamrákban elhelyezett zuhanyrózsákat ugyanis sosem használták a Zyklon B beeresztésére, azt a nácik teljesen más módszerrel szivárogtatták a kamrákba.

(via Mashable)