Újabb palmürai templomot robbantottak fel az Iszlám Állam terroristái

külföld

A világörökségi helyszínnek számító szíriai romvárosban most Bél templomában okoztak nagyon súlyos károkat. Az időszámításunk előtt 32-ben emelt templomon végzett pusztításról vasárnap posztolt képet közösségi felületén a dzsihadista terrorszervezet.

A pusztítás mértéke nem ismert, de közelben élők hatalmas robbanásról számoltak be. Az AP szerint az oszlopok mind ledőltek az épület körül.

A templom korábban (Bernard Gagnon/Wikipedia)

Ez egy héten belül a második ősi templom volt, amit a romvárosban az IS megsemmisített. Korábban a Baalshamin templommal végeztek robbanóanyagok segítségével. Az UNESCO szerint a terrorszervezet célja, hogy eltöröljék Szíria kulturálisan sokszínű örökségének emlékeit.

A terroristák idén májusban foglalták el a romvárost és a mellette található modern települést is. (Telegraph)