Így néz ki a Planetárium a fociultrák pénteki tombolása után

futball

Bevallom, sokkal rosszabbra számítottam, főleg hogy a népligeti Planetáriumot üzemeltető TIT hétfőn még azt mondta, a szeptember 14-i nyitás is veszélybe került azután, hogy a magyar-román focimeccs ürügyén tomboló ultrák hatalmas károkat okoztak az épületben.

Ehhez képest a Planetárium szerencsére egyben van, és sem az épületben, sem a környékén nem keletkezett helyrehozhatatlan kár. Kedd reggelre az üvegcserepeket és a dobálózáshoz lebontott kődarabok nagy részét a Planetárium munkatársai a fővárosi takarítókkal együtt hősies munkával eltüntették, már amennyire ennyi idő alatt lehetett, és az intézmény egyik munkatársa elmondta: a nyitás nincs veszélyben, bár azt is hozzátette: szerencse, hogy az intézmény az ostrom idején épp zárva volt, mert szombaton még olyan állapotok uralkodtak, hogy biztosan nem tudtak volna vendégeket fogadni.

A károk összegét pontosan nem tudni, de a betört ajtó, a megrongált antennák és kamerák, a kőpárkányok és a fal helyreállítása pár millióba biztosan belekerül majd.

A Planetárium előtti placcon állt a kő és az üvegtörmelék, ezt mostanra sikerült úgy-ahogy feltakarítani.
Maradt még cserép, de aki nem mezítláb megy, nem eshet bántódása. A környező bicikliutak szórványosan szilánkosak, úgyhogy csak óvatosan.
Ezt most minek kellett, tényleg?
Egy rendszerváltáskori barlangrajz ősidők óta tartja magát a Planetárium falán.
Az ultrák több helyen is megbontották a kőpárkányt, hogy legyen mivel dobálni a rendőröket.
Péntek este egyetlen biztonsági őr tartózkodott az épületben. Egy a rendőrök elől menekülő, tetőtől talpig feketébe öltözött ultra ide akart menekülni, de az őr a kopogás ellenére sem engedte be. Ekkor hősünk egy kővel betörte az üveget, de mivel a rendőrök egyre közeledtek, inkább futásnak eredt, és eltűnt a bokrok között.
Ezeken a rácsokon másztak fel az ultrák a tetőre, ahol aztán antennákat rongáltak meg. Arról nem tudhattak, hogy lent lévő társaik a kamerákat gondosan felfelé fordították, hogy ne látszódjon senki, így viszont azokról, akik felmásztak, tökéletes minőségű szelfik készültek.
Kapcsolódó cikkek