Visszakozott a kormány a „tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetben”

migráció

A honvédelmi és rendészeti bizottság szerdai ülésén előkerült egy olyan előterjesztés, amit a bizottság fideszes elnöke, Kósa Lajos jegyzett, és aminek értelmében a kormány mégsem tenné lehetővé, hogy a „tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet”-re hivatkozva a rendőrök engedély nélkül hatolhassanak be magánlakásokba, ha ott illegális határsértőket gyanítanak – tudta meg az atv.hu.

Illusztráció: police.hu

Minthogy a tervezet ellen jogvédők tiltakoztak, ezért lehet, hogy azért visszakozott a kormány, mert ahogy Lázár János is megmondta: a kormányfő nyomatékkal utasította a tervezett változtatások kodifikátorait, hogy a módosítások végleges szövegének megalkotásakor vegyék figyelembe a jogvédők kifogásait is.