Orbán Viktor három hónapja még azt mondta: Magyarország nem fél a iszlámtól

POLITIKA

Részlet Orbán Viktor június 8-i nyilatkozatából, amit az Abdel Fattah el-Szíszi egyiptomi elnökkel tartott közös sajtótájékoztatón tett:

„Azért is különleges vendéget fogadtunk ma, hiszen ő az iszlám világból érkezett, és Európában ma nagyon sok helyen az iszlámtól félnek, sőt van, ahol ellenségnek is tekintik. Magyarország nem ilyen ország. Magyarország az iszlámot az emberiség egyik nagy szellemi és lelki alkotásának tekinti, amely sok százmillió embert segít hozzá, hogy az emberi élet létezésének magasabb értelméhez eljuthasson. Ezért mi az iszlámról is a tisztelet hangján beszélünk, és kívánjuk Egyiptomnak, hogy a saját kultúrája és vallása alapján sikeres lehessen.”

Orbán Viktor és Abdel-Fattah el-Szíszi 2015. június 5-én (Fotó: Máthé Zoltán / MTI)

Az elmúlt egy hétben ezzel szemben olyanokat mondott, hogy a muszlim közösségekkel való együttélésről csak nekünk van tapasztalatunk, mert itt voltak 150 évig, és nem akar véleményt mondani Franciaországról, Belgiumról vagy Hollandiáról, de ahhoz jogunk van, hogy nem akarunk együtt élni nagy számú muszlim közösségekkel, mert neki nem tetszik, ami ebből Nyugat-Európában következett.

Orbán azt is mondta, hogy azt szeretné, ha a gyerekei is egy olyan Magyarországon élnének, ami az ezeréves Magyarország folytatása (bármit is jelentsen ez), de szerinte ez meg tud változni, ha elfoglalják az országot, vagy kommunizmust vezetnek be, vagy ha gyorsan megváltozik az itt élő emberek összetétele, és most még megtehetjük, hogy nem követjük Németország és Franciaország példáját, azaz hogy befogadunk nagy számú muszlim bevándorlókat.

A kormánypárti sajtó tele van terrorista muszlimokkal félelmet keltő kamucikkekkel, Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője pedig Egyesült Európai Kalifátusokkal riogat, miközben a valóság az, hogy Kelet-Európába hamarabb megérkezett az iszlámellenesség, mint az iszlám.

A magyar kormány nem azt a benyomást kelti, hogy nem fél az iszlámtól.